Az uralkodói reprezentáció Salamon királyunk pénzein
Az előadás kiváltója Kovács László: A kora Árpád-kori magyar pénzverésről írt könyve volt, pontosabban ennek Salamon királyunk pénzveréséről szóló fejezete. Ennek olvasásakor az előadó szembesült nevezett uralkodó pénzkibocsátásának egyediségével, előzmény nélküliségével, a magyar pénztörténetben való zárvány mivoltával. A fejezet kutatástörténeti összefoglalója tudatosította azt is, hogy a Salamon pénzein lévő ábrázolások feldolgozására olyan kísérlet még nem történt mely a benne felmerült miértekre választ adna. Emiatt az előadó - az uralkodói reprezentációt vezérfonalnak tekintve - ezen ábrázolások a korábbiaktól eltérő megközelítésére tesz kísérletet. Mindezt annak reményében teszi, hogy feltételrendszerének ismertetése árnyalhatja a Salamon pénzveréséről kialakult képet, és hogy a figyelmet ráirányítsa a magyar középkori pénzeken látható ábrázolások vizsgálatának szükségességére.Az előadás kiváltója Kovács László: A kora Árpád-kori magyar pénzverésről írt könyve volt, pontosabban ennek Salamon királyunk pénzveréséről szóló fejezete. Ennek olvasásakor az előadó szembesült nevezett uralkodó pénzkibocsátásának egyediségével, előzmény nélküliségével, a magyar pénztörténetben való zárvány mivoltával. A fejezet kutatástörténeti összefoglalója tudatosította azt is, hogy a Salamon pénzein lévő ábrázolások feldolgozására olyan kísérlet még nem történt mely a benne felmerült miértekre választ adna. Emiatt az előadó - az uralkodói reprezentációt vezérfonalnak tekintve - ezen ábrázolások a korábbiaktól eltérő megközelítésére tesz kísérletet. Mindezt annak reményében teszi, hogy feltételrendszerének ismertetése árnyalhatja a Salamon pénzveréséről kialakult képet, és hogy a figyelmet ráirányítsa a magyar középkori pénzeken látható ábrázolások vizsgálatának szükségességére.
|
|
Az uralkodói reprezentáció Salamon királyunk pénzein (195 MB)
Soltész Ferenc Gábor - 2014. január 21.
|
Római köztársasági éremleletek a Barbaricumban
Az Alföld északi peremén eddig - az egy jászdózsait kivéve - nem ismertünk római köztársaság kori érméket tartalmazó kincsleleteket. Az utóbbi néhány évtizedben 3 lelet is előkerült a területről: Rakamaz (203 db), Tiberius éremmel zárul, Sajóörös (19 db), Augustus uralkodásának elején zárul, Abasár (53 db) Traianus dénárával zárul. Mindegyik éremkincs zömét a köztársasági dénárok alkotják, császárkori veret csak néhány példány található bennük, az abasári leletben pl. 2 Augustus, 1 Tiberius, majd azt követően 1 Traianus érem. Ez a lelet egyébként kelta pénzekkel indul. Az előadás azt vizsgálja, hogy mikor kerültek ide az érmék; az előkerülési hely környékén halmozódott-e fel a kincs vagy készen "csomagban" érkezett-e; honnan és miért kerültek ide a római pénzek; a záró érmék biztosan az elrejtés idejét jelzik-e?
|
|
Római köztársasági éremleletek a Barbaricumban (124 MB)
Torbágy Melinda - 2014. február 18.
|
Fellendülés a magyar éremművészetben (1964-1977)
A magyar éremművészet utolsó nagy megújulásának első szakasza a címben megadott periódusra esik. Ezt követően volt egy másik, ám más jellegű fellendülés. Az előadás tehát az első periódussal foglalkozik, pontosabban csak azokkal az érmekkel, amelyek alapjaiban változtatták meg a műfajról vallott nézeteket, és ez által a további fejlődés kiindulópontjaivá váltak. (Kép: Csíkszentmihályi Róbert: Székesfehérvár, 1971)
|
|
Fellendülés a magyar éremművészetben (1964-1977) (131 MB)
L. Kovásznai Viktória - 2014. március 18.
|
A Magyar királyi Szent István Rend alapítása
A Magyar királyi Szent István Rend 2014. május 5-6-án ünnepli alapításának 250. évfordulóját. Kizárólag a rend megalapításának körülményiről szól az előadás.
|
|
A Magyar királyi Szent István Rend alapítása (139 MB)
Pandula Attila - 2014. április 22.
|
Az myCollection gyűjteménykezelő alkalmazás bemutatása
Az előadás az internetről ingyenesen letölthető myCollection gyűjtemény kezelő alkalmazás használatával ismerteti meg az érdeklődőket. Példákon keresztül keresztül kerülnek bemutatára az alkalmazás sokrétű funkciói, tulajdonságai, lehetőségi a speciális, nehezen kategórizálható gyűjtemények kezelésére.
|
|
Az myCollection gyűjteménykezelő alkalmazás bemutatása (133 MB)
Maróti Tamás - 2014. május 20.
|