Posztoczky Károly előadássorozat, Tata
2014 ősz


Barangolás a Titánon

A Titán, a Szaturnusz legnagyobb, valamint a Naprendszer egyetlen, felhőkben gazdag sűrű légkörrel rendelkező holdja. A Merkúr bolygónál is nagyobb égitest felszínét folyékony szénhidrogén folyók által táplált tavak és tengerek borítják. A tavakban és a hold légkörében ugyanazon szerves molekulákat sikerült kimutatni, melyek a földi élet kialakulásában is szerepet játszottak, ezért kiemelkedően fontos az égitest tanulmányozása.

Barangolás a Titánon - Juhász András - 2014. november 7. Barangolás a Titánon (187 MB)
Juhász András - 2014. november 7.
A csak hang (MP3) változat   >  


Utazás egy üstökös hátán

A több mint 10 éve indult európai Rosetta űrszonda augusztusban megérkezett célpontjához, a Csurjomov-Geraszimenko üstököshöz, amit körülötte keringve végig fog követni és megfigyelni egészen a napközelségéig. A küldetés legizgalmasabb feladata, az üstökös magjára való leszállás november 12-én megtörtént, nemvárt izgalmak közepette. Az űrkutatás történetében ilyen műveletre még soha nem került sor, a feladat megtervezése során számos szokatlan nehézséggel kellett szembenézni. Az előadás bemutatja a misszió eddigi fontosabb állomásait és a leszállás érdekesebb technikai kérdéseit. Az előadó részt vett a Rosetta leszállóegység fedélzeti számítógépének fejlesztésében.

Utazás egy üstökös hátán - Spányi Péter - 2014. november 14. Utazás egy üstökös hátán (362 MB)
Spányi Péter - 2014. november 14.
A csak hang (MP3) változat   >  


Főzzünk üstököst!

Az emberek ősidők óta figyelemmel kísérik az üstökösöket. Az üstökösök kutatása mind a mai napig intenzív kutatási területnek számít. Mi sem bizonyítja ezt mint az elmúlt években az üstökösökhöz küldött űrszondák száma. Ennek célja, hogy jobban megismerjük az üstökösök fizikai tulajdonságait, összetételét. Mivel mi nem tudunk űrszondát küldeni az üstökösökhöz a mások által elkészített recept alapján készítünk ("főzünk") üstökösmag modellt az előadás folyamán, megfűszerezve pályatulajdonságokkal, üstökösök eredetével és sok képpel.

Főzzünk üstököst! - Nagy Sándor - 2014. november 21. Főzzünk üstököst! (347 MB)
Nagy Sándor - 2014. november 21.
A csak hang (MP3) változat   >  


Ötlettől a bizonyosságig -- a Nagy Bumm története - 1. rész

Miért is kell már megint másként gondolnunk a világra? Hogyan alakult a világról alkotott tudományos képünk az idők során és ez hogyan vezetett el a jelenlegi Nagy Bumm elmélethez? Mik azok a gondolatok amiket ha nem is nekünk, de a következő generációknak meg kell emészteni, másként kell gondolni? Simon Singh könyve alapján tekintjük át a tudományos világkép alakulását. Egy kis tudománytörténet egyenletek nélkül. "Az ősrobbanás, amelyről ma úgy gondoljuk, hogy a világ eredetét magyarázza, nem áll szemben az isteni teremtő beavatkozásával, inkább igényli azt" - Ferenc pápa 2014.10.28, Pápai Tudományos Akadémia.

Ötlettől a bizonyosságig -- a Nagy Bumm története - 1. rész - Csaba Attila - 2014. november 28. Ötlettől a bizonyosságig -- a Nagy Bumm története - 1. rész (306 MB)
Csaba Attila - 2014. november 28.
A csak hang (MP3) változat   >  


[Vissza az előző oldalhoz!]
© GalileoWebcast.hu