A Magyar Tudomány Ünnepe Tatán
Csillagászati hónap - 2015. november


Feltárul a Plútó csodálatos világa

A NASA űrszondája, a New Horizons 2006. január 19-én indult a Plútó felé. A szonda 2015. július 14-én 11 óra 49 perc világidőkor száguldott el a közben törpebolygóvá "lefokozott" Pluto mellett, az égitest felszínétől kb. 12.500 km távolságban, amely pontosan a tervek szerint zajlott le. Az első szenzációs felvételek órákon belül megérkeztek a Földre, amelyeket azóta újabbak követtek, bár mindez csak apró morzsa az összegyűjtött eredményekhez képest - azok Földre továbbítása még jó ideig eltart. Megpróbáljuk az eddigi eredményeket összefoglalni előadásunkban.

Feltárul a Plútó csodálatos világa - dr. Both Előd - 2015. november 6. Feltárul a Plútó csodálatos világa (292 MB)
dr. Both Előd - 2015. november 6.
A csak hang (MP3) változat   >  


A műholdak a fejünkre esnek?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban rémisztgetnek minket azzal, hogy használaton kívüli űreszközök hullhatnak ránk. Tényleg ilyen súlyos a helyzet? És mi várható a jövőben, hiszen egyre több mesterséges holdat bocsátanak fel. Egyáltalán mi számít űrszemétnek, és mennyire tartják fontosnak az űrügynökségek az űr-környezetvédelmet?

A műholdak a fejünkre esnek? - Nyerges Gyula - 2015. november 13. A műholdak a fejünkre esnek? (178 MB)
Nyerges Gyula - 2015. november 13.
A csak hang (MP3) változat   >  


Kepler-2 - a mentőexpedíció

A Kepler-űrtávcső az iránystabilizáló giroszkópjának hibája ellenére hogyan tudja tovább folytatni a precíz megfigyeléseket, és ezek milyen eredményeket hoznak-hozhatnak.

Kepler-2 - a mentőexpedíció - dr. Molnár László - 2015. november 21. Kepler-2 - a mentőexpedíció (185 MB)
dr. Molnár László - 2015. november 21.
A csak hang (MP3) változat   >  


Újdonságok a Posztoczky gyűjteményben

Fontos történeti értékű emlékekkel gyarapodott a tatai csillagvizsgáló Posztoczky-hagyatéka. Aki bele szeretne pillantani, hogyan nézett ki a csillagászok műszerparkra száz év távlatában, mindenképp nézze végig!

Újdonságok a Posztoczky gyűjteményben - Kovaliczky_István - Nagy Sándor - 2015. november 21. Újdonságok a Posztoczky gyűjteményben (130 MB)
Kovaliczky_István - Nagy Sándor - 2015. november 21.
A csak hang (MP3) változat   >  


A kvazárok

A kvazárok izgalmas égitestek, és a kozmológiai kutatásokban is fontos szerepet töltenek be. A Világegyetem legerősebben sugárzó objektumai, fényerősségük több milliárdszorosan múlja felül egy átlagos csillagét, kiterjedésük viszont igen kicsi, átlagosan naprendszernyi méretűek. Az újabb elméletek szerint a kvazárok kialakulóban lévő, ősi galaxisok háborgó magjai lehetnek, amelyek középpontjában hatalmas tömegű fekete lyuk található. Mindezekről és a következményekről bővebben az előadásban!

A kvazárok - Juhász András - 2015. november 27. A kvazárok (151 MB)
Juhász András - 2015. november 27.
A csak hang (MP3) változat   >  


[Vissza az előző oldalhoz!]
© GalileoWebcast.hu